Köszönetajándékok
A tradicionális köszönetajándék öt szem fehér cukormázzal bevont mandulából áll, melyek a boldogságot, egészséget, termékenységet, jólétet és a hosszú életet szimbolizálja. A násznép megajándékozásának nagy hagyományai vannak. Úgy tartották, hogy a vendégek megajándékozása szerencsét hoz a házasságra. A Napkirály uralkodása idején ezüstből, kristályból, márványból készült dobozkákat és benne kristálycukrot adtak a násznépnek, később a kor divatja szerint, elegáns anyagból készült kesztyűvel vagy sállal kedveskedtek a női vendégeknek. A magyar népszokások szerint sem mentek el üres kézzel a vendégek a lakodalomból. Az örömanyák mindig csomagoltak ételt a távozó családoknak. Régebben sülteket is, az utóbbi évtizedekben inkább süteményeket és tortát. Manapság már a csomagba nem csak cukormázba burkolt mandula kerülhet. Beletehetünk bonbont, marcipánt, süteményt, üveggolyót, fürdőkristályt, fürdőgolyót, szappant, sütiformát, virághagymát, mécsest, képkeretet.